KIRÁNDULÁS

A SZABADKAI KIRÁNDULÁS 2017.
A SZABADKAI KIRÁNDULÁS 2017.

2017.10.12-én 40 tanulóval Szabadkára utaztunk. Meglátogattuk a Kosztolányi Dezső Gimnáziumot, ahol meleg, szívélyes fogadtatásban volt részünk.Palicsban megkoszorúztuk az 1956-os emlékművet.Fitos Emese szavalatát nagy örömmel hallgattuk mi is és az ottani szórványmagyarságban élő tanulók is.A kirándulást egy pályázat tette lehetővé, amelyet a Rákóczi Szövetség hirdetett meg és mi ismét nyertünk. Kísérő tanárok voltak:Némethné Somosi Mariann, Nagy-Paszér Viktória,Schneider Sára és Iván Lászlóné. A fotókat készítette:Iván Lászlóné.

Lendvai kirándulás 2017.
Lendvai kirándulás 2017.

A Rákóczi Szövetség pályázatán intézményünk diákutaztatást nyert, így lehetőségünk volt Lendvára, Szlovéniába menni,ahol együtt ünnepeltünk az ottani kétnyelvű középiskola diákjaival.Először Makovecz Imre által tervezett Közösségi Házat néztük meg kívülről és belülről is, ahol nyomon követhettük a magyar népi építészet elemeit. A tanulók sok fényképet készítettek és nagyon örültek annak, hogy betekinthettek a nézőtérre, felmehettek a karzatra.

Ezt követően egy húzós sétára került sor, hiszen gyalog mentünk fel a várig. Volt, aki többször megállt pihenni, mert nem bírta a "rögtönzött" testnevelés órát, mások viszont hősiesen állták a sarat.

Megcsodáltuk a gyönyörű panorámát, majd lesétáltunk a katolikus templomhoz. Szerencsére nyitva volt, így a belsejét is megcsodálhattuk....... 

Erdély-Kovászna
Erdély-Kovászna

Gasztronómia Határtalanul!

A program keretében meghirdetett pályázaton a Kaposvári Szakképzési Centrum Jálics Ernő Szakképző Iskolája olyan lehetőséget nyert, amely elősegíti a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteik bővülését, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulását. A 31 kadarkúti és a magyar tannyelvű kovásznai szakképző iskola, Kőrösi Csoma Sándor Liceum 40 tanulója az együttműködés keretében a határon túli partnerintézmény országában ÉS Magyarországon személyesen találkoztak. A szakmaiságot tekintve a vendéglátás területén cseréltek tapasztalatokat, s Erdélyi Gasztronómia és jeles napok határtalanul című recept- és hagyománygyűjtemény szerkesztettek együtt illetve az Orbaiszéki hagyományos ételrecept gyűjtemény készítése is közös munkával történt meg. Persze a szakmai tevékenységek mellett tartalmas programokban is volt részük, így végig nézhették egy vízi malom működését, az igazi erdélyi kürtöskalács készítését, hamisítatlan kadarkúti rétest kóstolhattak. Tartalmas, mély barátságok szövődtek, az elbúcsúzás az újra találkozás reményében zajlott.......

Parlamenti különóra
Parlamenti különóra

2017. május 2-án 12 kollégista diák vett részt Parlamenti különórán, melynek során az ország 10 középiskolájából 120 diák ismerkedett meg az Országgyűlés munkájával, könyvtárával, épületével, valamint a kormányőrök munkájával.Tuzson Bence kommunikációs államtitkár mutatta be a röviden a parlamenti választásokat és a szavazások menetét, melyet a diákok játékosan dolgoztak fel, melynek során a Parlamentről szóló kérdésekre kellett egységes választ adni és ezt szavazócédulákkal a zsűrinek jelezni. E versenyt a kadarkúti diákok nyerték meg.


Budapest
Budapest

A kadarkúti kollégium és a középiskola tanulói szombaton a budapesti Stefánia Palotában vettek részt a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület versenyeinek döntőjében, ahova két forduló eredményei alapján jutottak be. A több, mint negyed százada megrendezett Magyarország az én hazám című honismereti versenyen kívül a diákok még négy másik versenyen is megmérethették magukat. A Honvédség kultúrpalotájában mintegy 400 diák versengett, a kadarkúti kollégiumot és középiskolát 18-an képviselték. Idén sem maradtak el a szép eredmények: a Magyarország az én hazám vetélkedőn a szakközépiskolai csapat (Balogh János, Ignácz Roland, Tálosi Anasztázia) a 9. helyen, a szakgimnáziumi csapatok (Tóth Szabina, Molnár Gábor, Fekete Klaudia, illetve Bátori Dániel, Horváth Márk, Panta Zsolt Bertold) a hetedik helyen zártak, míg a Magyarországi cigány-román nemzetiségek komplex vetélkedőn a Fazekas Barbara-Orsós Dominika-Orsós István trió hatodik helyezett lett. A Magyarok Európában című vetélkedőn a Havasi Réka, Kovács Virág, Szabó Máté alkotta csapat ötödik helyezést ért el. Az Erdélyország komplex vetélkedőn Fekete Henrietta, Bálind János és Varga Levente a szakközépiskolai kategóriában első helyezést ért el.

Graz csokigyár
Graz csokigyár

2016. december 16.

Iskolánk tanulóinak egy 16 fős csoportja kiránduláson vett részt Grazban és környékén.Ellátogattak a Csokigyárba,illetve megnézték az ádventi vásárt is. Kísérő tanárok voltak: Iván Lászlóné,Némethné Somosi Mariann és Nagy-Paszér Viktória. 

Lengyelországi kirándulás
Lengyelországi kirándulás

Iskolánk 6 tanulója 2017. augusztus 21. és 26. között lengyelországi táborozáson vett részt egy pályázat jóvoltából, mely kapcsolódik a "Lengyel projektnapok" rendezvénysorozatunkhoz. Kísérő tanárok voltak: Iván Lászlóné, Némethné Somosi Mariann és Nagy-Paszér Viktória. Az itt eltöltött napok nagyon érdekesek és egyben tanulságosak voltak számunkra. Meglátogattuk II.János Pál pápa szülőhelyét Wadoviczében, jártunk Auschwitz-Birkenauban. Megcsodálhattuk Krakkó történelmi belvárosát, a fenséges nedeci várat, a wieliczkai sóbányát és Zakopáne hegyeit. Megkóstolhattuk a jellegzetes lengyel ételeket is. Örömmel mondhatjuk, hogy mindenhol szívesen és szeretettel fogadtak bennünket a lengyelek. Ez a néhány nap alkalmas volt arra is, hogy az angol nyelvet gyakorolják tanítványaink. Reméljük, jövőre is eljutunk hasonlóan szép helyekre. Köszönjük mindazok segítségét, akik lehetővé tették, hogy kiutazhattunk.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el