Lengyel projektnapok a Jálicsban

2017.10.19

 "LENGYEL PROJEKTNAPOK" a Jálicsban

2017. október 19-20-án került sor a program megvalósítására, amelyet egy közel egy éves tervező/előkészítő munka előzött meg. A projekt alapötletét az a kiinduló gondolat adta, hogy a II. világháború során Kadarkút kb. 200 főnyi lengyel menekültet fogadott be. Ezt történelem és etika órákon dolgozták fel tanulóink Iván Lászlóné irányításával. Ekkor vetődött fel a gondolat, hogy ezt kibővítve, a szakmai tantárgyakat tanító kollégákat is bevonva készüljön egy programtervezet. Célunk nem csupán az emlékezés volt, hanem a hagyományteremtés is. Ebben partnerként készségesen együttműködött intézményünkkel a Magyar-Lengyel Baráti Társaság Somogy Megyei Szervezete Fekete Balázs elnök segítségével. Megtisztelt bennünket jelenlétével Marcin Sokolovski úr, Lengyelország magyarországi konzulja. A programról a Somogyi Hírlap előzetesen egy cikkel, az M1 stábja pedig élő közvetítéssel adott hírt a közvéleménynek. A projektnapok programjaiba nemcsak a tanulókat, hanem szüleiket és a város polgárait is bevontuk. A programok egy része az id. Kapoli Antal Művelődési Házban került megrendezésre, illetve a történész konferenciára igénybe vettük a Polgármesteri Hivatal házasságkötő termét is. Az állófogadás helyszíne az Akác tanvendéglő volt. Elmondhatjuk, hogy mindenki a maga területén igyekezett a legjobb tudása szerint tevékenykedni és ennek eredménye lett ez a rendezvénysorozat, amely -hallva az utólagos jelzéseket- mindenkinek elnyerte tetszését. Elismerően nyilatkoztak meghívott vendégeink a szervezésről, a lebonyolításról, a kiállított anyagok minőségéről és igényességéről. A két napos rendezvény első napján sor került rendhagyó tanórákra történelem, matematika, magyar irodalom, fizika, angol órákon. Megismerkedtek tanulóink a lengyel népművészeti motívumokkal és ki-ki kipróbálhatta ügyességét a könyvjelzők hímzésénél. Lengyel rajzfilmeket is vetítettünk a kicsiknek, illetve ki lehetett próbálni a lengyel viseleteket, az interaktív játékokat is. (dodekaéder játék, QR-kódos játék, színező, puzzle). A játék nyertesei lengyel karamellát kaptak jutalomként. Rajzpályázatot is hirdettünk és a nyertes munkákat egy kiállítás keretében mutattuk be. Itt került sor a díjak átadására is. A kiállítást Szászfalvi László országgyűlési képviselő úr nyitotta meg. A kiállítás megnyitóján üdvözölhettük Csiba Ágota főigazgató asszonyt és Cserti Istvánné Grazyna asszonyt, Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatának elnökét. A kiállítás keretében adtunk helyet olyan enteriőröknek, amelyekben az adott kort, a 30-as, 40-es éveket idéztük meg a korabeli ruhák, bútorok segítségével. Egy lengyel menekült által festett kép adta az inspirációt ahhoz a novellához, melynek készítője szintén jutalmat kapott. Sok olyan meglepetéssel is tudtunk szolgálni, amelyre a projektre való készülés közben derült fény (pl.évtizedekig őrzött oltárterítő, amely a lengyel menekültek ajándéka volt). A püspökség engedélyével kutattunk a korabeli anyakönyvekben és az ott fellelt információk alapján ezt a kutatást nemcsak folyttani, hanem egyben kiterjeszteni is szeretnénk.

Nagy sikere volt az állófogadáson megjelenő ételeknek, amelyek nemcsak finomak, hanem ízlésesek is voltak. Tanulóink szorgalmasan készültek a lengyel ételek elkészítésére, tálalására és a néhány mondatos lengyelül elhangzó vendégfogadásra is.

A projekt második napján került sor a katolikus templomban az emléktábla avatására, majd két tölgyfa elültetésére a templom kertjében, amely a magyar-lengyel barátságot szimbolizálja. Ünnepi beszédet mondott Karsai József úr, Kadarkút város polgármestere. A konzul úr köszönetét fejezte ki azért, amiért Kadarkúton ilyen nagy szeretettel őrzik népe emlékét. Terveink között szerepel egy kiadvány megjelentetése is, amelyhez reményeink szerint támogatást is fogunk kapni a nagykövetségtől, illetve Kadarkút város képviselő testületétől.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el